Hírek
A szoftvertesztelési eszközök segítségével adódik lehetőségünk a módszertanokat a gyakorlatban alkalmazni. Számtalan szoftver létezik, amely a segítségünkre lehet ebben. Ezúttal a korábban még a HP, jelenleg már a Micro Focus egyik legnépszerűbb alkalmazását, a Quality Centert mutatjuk be.
2018-03-28
Köszönjük szépen a sok-sok érdeklődést, nagyon jól éreztük magunkat!
2018-03-15
Lassan egy éve, hogy tájékoztattunk a GINOP és VEKOP pályázatokról, azóta sok változtatáson mentek keresztül és sok minden megváltozott.
2018-03-13
A Masterfield Oktatóközpont folytatva a legfrissebb ISTQB képzések meghonosítását, most egy világszinten is ritkaságnak számító Advanced Level tanfolyamot hirdet. Ismerkedjetek meg az ISTQB Advanced Security Tester vizsgafelkészítő tanfolyamunkkal!
2018-03-10
Ősszel már beszámoltunk arról, hogy a Masterfield Oktatóközpont Magyarországon elsőként hirdeti meg az Advanced Test Automation Engineer szoftvertesztelői tanfolyamot. Azóta a témában több kurzust is sikerrel, nagy megelégedéssel zártunk.
1 hónap múlva, március végén ismét megrendezzük képzésünket!
2018-03-06
A magyarok szeretik továbbképezni magukat, és minden harmadik felnőtt rendszeresen részt is vesz valamilyen továbbképzésen, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb felméréséből.
2018-03-01
Korábban MS SQL Server T-SQL alapok kurzuson résztvevők figyelem!
Március elején haladó képzéssel készülünk Neked. A képzés most 30% kedvezménnyel indul.
Jelentkezz minél előbb, hogy részesülj az ajánlatban!
2018-02-22
Idén ismét megtaláltok minket a HVG Állásbörzén. A már megszokott helyszínen, a Papp László Sportarénában várjuk a látogatókat március 7-8-án.
2018-02-20
Befutott hozzánk Józsa Gábor, a 11x-es magyar bajnok, olimpiai maratonista futó. Gábor a múlt héten vett részt az új, Üzleti elemző workshop-unkon.
2018-02-08
A Masterfield Oktatóközpont célja mindig is a szoftvertesztelés magyarországi ismertségének és elismertségének a javítása volt, ennek érdekében igyekszünk folyamatosan újabb, akár nemzetközi szinten is ritkaságnak tekinthető tanfolyamokat megrendezni.
2018-01-31
Február hónapban specializáltabb képzéseinkből válogattunk, melyekre 10% kedvezményt biztosítunk az időben leadott jelentkezésekkor!*
2018-01-30
Ebben a hónapban két új képzésünk jelent meg! Mindkettő a Microsoft által fejlesztett C# programnyelvet veszi alapul.
Bemutatjuk az Alkalmazásfejlesztés Microsoft Azure alapokon és az Entity Framework workshop tanfolyamainkat.
2018-01-23
Oktatóközpontunk 2018-ban ismét megkapta Magyarországon egyetlenként az IREB (International Requirements Engineering Board) Recognized Training Provider címet. Mindez azt jelenti, hogy a Masterfield Oktatóközpont az IREB által hivatalosan is elismert tréning partner követelmény menedzsment és üzleti elemző témában.
2018-01-23
Az IREB az üzleti elemzés módszertana sokak által keresett, népszerű téma.
A 3 napos tantermi oktatási forma mellett a képzés e-learning tananyag formában is elérhető. Annak érdekében, hogy segítsük a módszertan gyakorlati használhatóságát, az alapképzésen túl, most egy 16 órás workshopot is létrehoztunk.
2018-01-10
2018 januártól az ITIL® Foundation vizsgát a korábbiaktól eltérően, kizárólag a PeopleCert-en keresztül lehet elvégezni, ők lesznek az AXELOS vizsgák egyetlen beszállítói.
A vizsga továbbra is elérhető Oktatóközpontunkban, a Pearson Vue vizsgarendszerben.
Fontos tudni, hogy ezek a változások sem a kérdéseket, sem a vizsga felépítését nem érintik, viszont a hivatalos vizsga új ára 107.500 HUF + ÁFA.
2018-01-05
Az új év elején talán nehezebb tervezni, hiszen még nem látjuk annyira a programokat, kötelezettségeket, most azonban érdemes mégis előre gondolkodni és bevésni a dátumokat a naptárba, ugyanis az időben leadott tanfolyami jelentkezéseket kedvezménnyel jutalmazzuk!
2017-12-18
Oktatóközpontunk december 22-ig nyitva tart, azonban a két ünnep között karácsonyi szünetet tartunk.
Január 2-től természetesen ismét teljes körűen állunk hallgatóink rendelkezésére.Idén már csak korlátozott számban tudunk fogadni új hallgatókat, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezni a december 18.-ai héten kezdődő tanfolyamainkra!
2017-12-11
Bizonyára Te is tapasztaltad már, hogy az informatikai piacon folyamatosan magas igény mutatkozik a piacképes akadémiai átképzési, továbbképzési lehetőségek iránt. Preferált, ha a képzés egyből használható, gyakorlatias tudást biztosít és munkaidő mellett is elvégezhető formában kerül megrendezésre.
Az akadémiai programok végén lehetőséget nyújtunk nemzetközileg elismert vizsgák elvégzésére!
2017-12-05
Szeretnéd, hogy szoftvertesztelési folyamataitok a nemzetközi módszertanok és „best practice” irányelvek mentén működjenek? Tudtad, hogy ezt a legoptimálisabban egy független tesztelési felülvizsgálat alkalmazásával érhetitek el?
A Masterfield Oktatóközpont szakértői független tanácsadóként, auditori szerepkörbe bújva eszköz- és gyártófüggetlenül felmérik cégeteknél a tesztelési folyamatot, valamint javaslatokat tesznek a rendszer javítására és optimalizálására vonatkozóan.
2017-11-27
A karácsonyi ünnepek miatt alig több, mint 1 hónap van hátra az oktatási évből. A vállalatok többségénél az éves oktatási keret a decemberi záráskor elveszhet, vagy jobb esetben az utolsó pillanatban kerül gyors elköltésre.
Amennyiben a lekötött keret nem vihető át a következő évre, de idén már nem lesz lehetőségük a kollégáknak tanfolyamon részt venni, vásárolj képzési kupont és használd fel jövőre!
2017-11-20
Idén is nagyszerűen sikerült a HUSTEF nemzetközi szoftvertesztelői konferencia, melyen mint támogató partnerek vettünk részt.
Az esemény ideje alatt publikáltuk a 151 szoftvertesztelő segítségével készített átfogó szakmai kimutatásunkat a szoftvertesztelés magyarországi helyzetéről.
2017-11-20
151 szoftvertesztelő segítségével készítettünk egy átfogó szakmai kimutatást a szoftvertesztelés Magyarországi helyzetéről.
A közel 40 kérdés legfontosabb eredményeit az alábbi infografikus elemzésben tekinthetitek meg.
2017-11-13
A HUSTEF nemzetközi szoftvertesztelői konferencia a Hungarian Testing Board által kerül megrendezésre, és mint támogatók, mi is részt veszünk rajta.
2017-11-10
Egy egészen egyedi, workshop jellegű kurzussal jelentkezünk idén ősszel!
Az IREB az üzleti elemzés módszertana sokak által keresett téma, ezért tananyagaink folyamatos fejlesztése és bővítése egy izgalmas feladat számunkra.
2017-11-06
A HUSTEF nemzetközi szoftvertesztelői konferenciát idén már hetedik alkalommal rendezi meg a Hungarian Testing Board. A prémium rendezvény a közép-európai régióban témájának vezető konferenciája. A szoftvertesztelés specialistái gyűlnek össze mind fejlesztői, mind felhasználói oldalról, így a fejlesztéseket élesben használók és a kutatók átadják tudásukat a legfrissebb, legújabb technológiákkal kapcsolatban.
2017-10-30
Az IT felnőttoktatási piac meghatározó szereplőjeként fontosnak tartjuk, hogy honlapunk korszerű és a mai trendeknek megfelelő legyen. A tervezés során igyekeztünk könnyen használható, átlátható, letisztult felületet létrehozni. Fontos szempont volt, hogy a nálunk publikus formában megtalálható több, mint 150 tanfolyamunk kereshetősége és elérhetősége felhasználóbarát legyen.
2017-10-24
Szerdán és csütörtökön (október 4-5.) megtaláltok minket a HVG Állásbörzén! A tanulni vágyó hallgatókat és az oktatni kívánó trénereket is várjuk sok szeretettel! A Masterfield Oktatóközpont standja: F3, közel a bejárathoz, az...
2017-10-02
A jelentős érdeklődés miatt úgy döntöttünk, hogy idén újabb ISTQB Model-Based Tester tanfolyamot indítunk, ezúttal angol nyelven. A modell-alapú teszteléssel foglalkozó képzés 2 napos, és az ISTQB új struktúrájának Specialist ágáról...
2017-09-30
A Masterfield Oktatóközpont úttörői szerepéhez húen, Magyarországon elsőként hirdet meg az Advanced Test Automation Engineer szoftvertesztelői tanfolyamot. Büszkék vagyunk rá, hogy itthon is meghonosíthatjuk a nemzetközileg is ritkasá...
2017-09-25
Bizonyára Te is tapasztaltad már, hogy az informatikai piacon folyamatosan magas igény mutatkozik a piacképes hétvégi átképzési lehetőségek iránt. Preferált, ha a képzés egyből használható, gyakorlatias tudást biztosít és munkaidő ...
2017-09-18
Korábban Python programozás képzésünket csak egyedi esetekben, majd 2016-tól nyílt formában is indítottuk. Most az egyedi igényekre reagálva tovább bővítettük portfóliónkat, haladó kurzust is kínálunk a témában! A Python a ...
2017-09-07
Új akadémiai programjaink nagyszerú lehetőséget nyújtanak bárki számára, aki szeretne a közeljövőben pályát módosítani, kedvezőbb perspektíva érdekében. Junior programozó akadémiánkat szeptember 23-i indulással szervezzük meg olyan...
2017-09-04
Meglévő és új hallgatóink is gyakran jelzik felénk az igényt, hogy piacképes programozói ismereteket szeretnének elsajátítani. Tapasztalataink szerint továbbra is a Java nyelv iránt a legnagyobb a kereslet, melynek népszerúsége hossz...
2017-08-28
2017. szeptember 23-án indul oktatóközpontunkban a Junior Java programozói akadémia első modulja. A 64 tanórás, szombati napokon zajló kurzus szoftverfejlesztési tapasztalattal nem rendelkező magánszemélyek részére nyújt hatékony ismereteket ...
2017-08-25
Még egyszer köszönjük szépen minden szoftvertesztelőnek a segítséget, aki hozzájárult a 2017-es Szoftvertesztelés helyzete Magyarországon c. kérdőívünk kitöltéséhez! Az eredményeket már a múlt héten elkezdtük feldolgozni, és legk...
2017-08-17
A Microsoft Office Specialist Championshipe névre hallgató világbajnokságot 16 éve rendezik meg. Most az első rendezés idején még csak 1 éves fiatalember, Dumoulin nyerte meg, 17 évesen.
A versenysorán több általunk is oktatott témában ...
2017-08-10
Köszönjük szépen minden szoftvertesztelőnek a segítséget, aki hozzájárult a 2017-es Szoftvertesztelés helyzete Magyarországon c. kérdőívünk kitöltéséhez!
Az eredményeket elkezdtük feldolgozni és legkésőbb kora ősszel publikáljuk ...
2017-08-07
Hamarosan csak egy hónap marad a nyárból, így a nyári akciónk is a végéhez közeledik. Az alábbi kurzusokra viszont még igénybe vehető az akciónk, mellyel az időben leadott jelentkezéseket szeretnénk jutalmazni!
Jelentkezz minél előbb...
2017-07-31
Nyári szünet
Két hét múlva, augusztus 14-én nyári szünetre megy Oktatóközpontunk. Így sem oktatni, sem vizsgáztatni nem fogunk tudni ezen a héten.
Arra kérünk Titeket, hogy fokozottan figyeljetek a tanfolyami-és vizsgajelentkezések hatá...
2017-07-30
Hallottál már a PRINCE2 Recertificationról?
A PRINCE2 szervezetnél a sikeres Practitioner vizsgától számított 5 évig érvényes a tanúsítvány, ezután meg kell újítani. A PRINCE2 nyáron alkalmazott újításai néhány változást ...
2017-07-27
Nagyon népszerúre sikerült a programozási alapok tesztünk, ugyanis kevesebb, mint egy hét alatt elértük a 100 kitöltést! Az eredmények biztatóak, a kitöltések sikerességének átlaga közel 80%-os!
Aki az átlaghoz közeli eredménnyel b...
2017-07-24
Nem várt sikert hozott a Programozási alapok kurzusunkra való jelentkezést megelőzően kitölthető ingyenes kompetencia felmérőnk. A "Jó lennél programozónak?" névre hallgató tesztet most már online formában is elérhetitek!
...
2017-07-17
Az utóbbi időben számtalan szoftverteszteléssel és ISTQB-vel kapcsolatos információ látott napvilágot. Ezekről mi is rendszeresen beszámoltunk, illetve továbbra is tájékoztatunk benneteket az újdonságokról!
2017. május 11.: Bemutatjuk ...
2017-07-13
Az ISTQB nemzetközi szoftvertesztelői board újítása alapján a vizsgát sikeresen abszolválókat egy publikus nyilvántartásba rendszerezik, amely a hónapban elérhető lesz a honlapjukon. A szolgáltatást SCR-nek rövidítik, a Successful ...
2017-07-06
Játékos Nyár a Panem Kiadónál
A Panem Kiadó nyári akciót hirdetett. Minden július havi, 3000 Ft értéknél magasabb megrendelés után a rendelés számmal regisztráltak bekerülnek egy virtuális kalapba. A sorsolás augusztus 2-án esedékes. ...
2017-07-04
A jelentős érdeklődés miatt úgy döntöttünk, hogy idén újabb két ISTQB Model-Based Tester tanfolyamot indítunk, ráadásul az egyiket angol nyelven. A modell-alapú teszteléssel foglalkozó képzés 2 napos és az ISTQB új struktúrájának ...
2017-06-30
MySQL üzemeltetői, fejlesztői ismeretek
Legújabb tanfolyamunk során a hallgatók elsajátítják a népszerú MySQL adatbázisok egyszerúbb üzemeltetési feladatait, képesek lesznek magabiztosan SQL lekérdezéseket, adatmódosításokat, ...
2017-06-22
A héten megtartottuk az ISTQB Expert Level Test Management Strategic modul tanfolyamunkat, amely világszerte először került megrendezésre.
Kiváló és neves oktatónk nem más, mint Rex Black volt. A nemzetközi szoftvertesztelő board korá...
2017-06-18
Budapest Data Fórum | 2017. 06. 12-14.
A Budapest Data Fórum vezető hazai adatmenedzsment és analitikai konferencia, amely idén már kilencedik alkalommal kerül megrendezésre.
A három napos rendezvény fő témái a Big Data, a Data Science...
2017-06-12
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára” címú (VEKOP-8.5.2-17 kódszámú) és „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói szá...
2017-05-29
Az évek során a szoftverfejlesztéssel párhuzamban a tesztelés is egyre meghatározóbb szakterületté növekedett. Cégünk a kezdetektől fogva professzionális szinten foglalkozik szoftverteszteléssel és annak oktatásával. Büszkék ...
2017-05-25