Komplett Szoftvertesztelő Szakképzési Program: egyedülálló képzési csomagunk keretében manuális és automata tesztelővé is válhatsz – egy logikusan felépített, gyakorlatias és karriert támogató programban. 12 hónap alatt két, egymásra épülő képzésen keresztül eljuthatsz a teljesen kezdő szintről a vállalati környezetben is jól használható, automatizált tesztelésig. Az első hónapokban megszerzed a Junior Szoftvertesztelő (06134007) szakképesítést és felkészítünk a nemzetközi ISTQB CTFL vizsgádra is! Az azt követő tanfolyamon pedig elmélyedsz a Tesztautomatizációban (06135009). Együttes jelentkezés esetén a Junior Szoftvertesztelő képzésünk sikeres elvégzését követően az Automata Tesztelő képzést egy éven belül bármikor elkezdheted.

A szakképzéseken tapasztalt, aktív tesztelő szakemberektől tanulhatsz, akik nap mint nap valódi projekteken dolgoznak. Oktatás közben gyakorlati példákkal szemléltetik az elméletet, így első kézből ismerheted meg a tesztelés valódi világát. Végigkísérnek a tanulási folyamaton, kérdezhetsz tőlük, és rendszeres konzultációkon is segítenek a fejlődésedben. Nemcsak oktatók, hanem személyes mentorok is egyben.
Későn kaptál észbe és már elstartolt a kiszemelt képzésed? Semmi gond, még nem csúsztál le róla! Ugyanis képzéseink 3. hetéig lehetőséged van becsatlakozni az elindult csoportokhoz. Cselekedj gyorsan, jelentkezz most és segítünk a gyors felvételiben, hogy ne kelljen hónapokat várnod a következő indulásra. A kimaradt órákról sem maradsz le, hiszen minden alkalomról felvétel készül karrierváltó képzéseinken, így könnyedén bepótolhatod az első két hét alkalmainak anyagát.




Szeretnél karriert váltani, de még hezitálsz? Ismerd meg azokat a hallgatóinkat, akik nálunk indultak el az IT világa felé, és tantermeinkben vagy online alapozták meg szakmai tudásukat, hogy azután elhelyezkedjenek az IT szakmában. Tekintsd meg a szakképzésünk tanulóinak élményeiről szóló oldalunkat és nyerj bepillantást a hallgatói életbe a velük készült interjúkkal és csapatképekkel, ide kattintva!
![]()
"Összesen 5 konkrét állásajánlatot kaptam végül, ráadásul olyanokat,
amikre egyáltalán nem számítottam. Egytől egyig nagyon korrekt volt mindegyik!"
Nagy Eszter
![]()
"Volt tapasztalatom más oktatóközpontokkal is, ahol részt vettem képzéseken,
de sehol nem volt ez a magas szintű oktatás, amit itt a Masterfieldnél kaptunk."
Kiss Csaba
![]()
"Szerintem az, ahogy az anyag össze van állítva, egyenesen első osztályú.
Mindent megkaptunk letisztult formában, szépen kifejtve és elmagyarázva."
Andrási Alex

![]()