Ezen kívül a Visual Studio 2013-as projektek esetében az azzal készült binárisok futtatásában is problémák jelentkezhetnek majd, mivel a Microsoft azt a, az alapvető futásidejű könyvtárakat gyűjtő Visual C++ Redistributable készletet, illetve telepítőt sem fogja frissíteni vagy a Windows újabb verzióihoz elkészíteni, amiket egy részük igényelhet működéséhez.
A Microsoft ezért azt javasolja a Visual Studio régebbi verzióit használók számára, hogy sürgősen térjenek át a Visual Studio 2022 alkalmazására projektjeikben - ehhez pedig egy útmutatót is közzétett. Az áttérésnek több előnye is van, de ezek közül a legnagyobb, hogy utóbbi immár egy teljes értékű 64 bites szoftver, így számos olyan korláttal nem rendelkezik, amikkel korábbi társai viszont igen.

Köszönöm! Voltam már más tanfolyamokon is máshol, de magasan ez vezet mindent. Nem tudom eléggé hangsúlyozni mennyire jól át tudta adni az oktató az anyagot. Érthetően, emészthetően, megfoghatóan. A türelme felénk pedig nagyon jó érzés volt, tényleg semmit sem volt kellemetlen megkérdezni. Érdekes volt és tartható a tempó annak ellenére is hogy mennyire sok mindent átvettünk.
Deutsche Telekom Systems Solutions Hungary Kft.
Réka