fbpx

 

A napokban egy olyan módosítást került bele a Node.js következő verziójának kódbázisába, ami jelentősen megkönnyíti azok dolgát, akik sima JavaScript helyett inkább TypeScript-ben szeretnek fejleszteni a platformra.


A fejlesztésnek köszönhetően ugyanis a jövőben nem kell előfordítaniuk .ts fájljaikat .js-re, vagy valamilyen harmadik féltől származó betöltőt vagy előfeldolgozó szkriptet használniuk TypeScript nyelven írt kódjaik futtatásához, mert a Node.js futtatókörnyezet közvetlenül is képes lesz a .ts állományok értelmezésére.

Fontos megjegyezni, hogy a módosítás mindössze csak a TypeScript szintaxis elfogadásával bővíti a Node.js beépített értelmezőjét, hogy abban a TypeScript bővített szintaxisa szerint készült kódok ne okozzanak értelmezési hibát. Ugyanakkor a futtatókörnyezet semmiféle típusvizsgálatot nem végez a .ts kódok feldolgozása és végrehajtása közben sem - tehát elvileg hibás TS kódok is futtatásra kerülhetnek alatta, ameddig azok nem minősülnek hibásnak egyben a JavaScript szempontjából is.

A statikus analízis, illetve a futásidejű hibák vonatkozásában tehát a fejlesztők továbbra is magukra, illetve az általuk használt, ezek felderítésére képes eszközökre lesznek kénytelenek hagyatkozni, a bővítés pedig csak a .ts állományok kvázi közvetlen futtatásához jelent segítséget. A fejlesztés ráadásul egyelőre kísérleti stádiumban van, és csak akkor fog működni, ha a Node.js futtatókörnyezet elindítása során az "--experimental-strip-types" parancssori kapcsoló is megadásra kerül.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Node.js melyik verziójában jelenhet majd meg a TypeScript kódok közvetlen futtatásának lehetősége stabil állapotban is.

 

Forrás: Prog.hu